Érj el egyenletes hőeloszlást infrapanellel

Az egyenletes hőeloszlás mind hőérzet, mind gazdaságossági szempontokból nagyon fontos. Ezt a témát szeretnénk körbejárni, és bebizonyítani, hogy az infrapanel ebben a dologban is az élen jár.

Egyenletes hőeloszlás

A legtöbb fűtésrendszer – a radiátorok, a kandallók, a cserépkályhák, a padlófűtés, a hőszivattyú stb. – az adott helyiség levegőjét melegíti fel, ezt használva hőközvetítőként. Ilyenkor fordul elő az, hogy a helyiség bizonyos részein meleg van, máshol pedig szinte fázunk.  Az infrafűtés ezzel ellentétben a falakat, a padlót és a helyiségben lévő tárgyakat melegíti, melyek hőleadása okozza a meleget a helyiségben. Ezáltal jóval egyenletesebb lesz a hőeloszlás.

Sokkal jobban érzed magad a szobában

Pont a fent leírt folyamat miatt egy sokkal kellemesebb hőérzet keletkezik, mert nem lesznek hideg foltok a szobában. Más fűtésrendszereknél gyakran előfordul, hogy a fűtőtest közelében jól érezzük magunkat, de attól távolodva, vagy a sugárzás hatósugarából kikerülve már fázunk. Ha megfelelő teljesítményű és számú infrapanelt telepítünk, akkor ilyen nem fordulhat elő. Nem lesznek hideg felületek vagy hűvös, huzatos érzetet adó területek. Maga a hőérzet is sokkal kellemesebb, sokan a napsugárzáshoz hasonlítják. És valóban hasonló, azt leszámítva, hogy az ultraibolya sugarakkal ellentétben az infrasugaraknak nincsen semmilyen káros hatása a szervezetünkre. Így magunkat, családunkat és kiskedvenceinket is biztonságban tudhatjuk.

A mennyezet és a padló hőmérséklete egyforma

Minden lakásban igaz sajnos, hogy a hagyományos fűtésrendszerek használatával a mennyezet közelében meleg lesz, a padló szintjén – ahol valójában tartózkodunk és rengeteg időt töltünk – pedig sokkal alacsonyabb a hőmérséklet. Ez amiatt van, hogy a meleg levegő felfelé száll, pedig nekünk a padló közelében lenne rá szükségünk. Mivel az infrapanel gondos telepítésével ez elkerülhető, ez a probléma gyakorlatilag megszűnik. Még az alacsonyabb plafonnal rendelkező lakásokban is rengeteget tudunk ezáltal spórolni, hiszen nem kell fölöslegesen a plafon közelében lévő levegőt melegítenünk ahhoz, hogy idelent is elérjünk egy kellemes hőmérsékletet. Az infrafűtés esetén a szobában lévő tárgyak, a padló és a falak is „sugároznak”, így fent és lent biztosított az egyenletes hőeloszlás. Ez a nagyobb belmagassággal rendelkező lakásokban nagyon nagy megváltást jelent. Hiszen talán ezeknél az ingatlanoknál veszítünk rengeteg energiát azzal, hogy a meleg nem a megfelelő helyeken érezteti a hatását. Végre nem kell minden télen a galérián kucorognunk, hiszen a helyiség minden pontján egyformán kellemesen érezhetjük magunkat. De hogy számokkal is bizonyítsuk ezt: mit gondolsz, mekkora az átlagos hőmérsékletkülönbség a plafon és a padló között? Megdöbbentő szám, akár 5-7 foknyi eltérést is mérhetünk. Ez rengeteg plusz fűtési költséget jelent.

Minden helyiséget külön szabályozhatunk

Infrapanel alkalmazása esetén arra is van lehetőség, hogy minden helyiségben más-más hőmérsékletet állítsunk be. Ha például a fürdőszobában 24 fokot szeretnénk, nem kell minden más szobában 24 foknak lennie. Akár minden helyiséget külön szabályozhatunk.

Ha szeretnél többet tudni az infrapanelekről, ajánljuk figyelmedbe a blogunk további cikkeit. Amennyiben bármilyen kérdésed adódik, készséggel állunk rendelkezésedre elérhetőségeinken. Termékeinket webshopunkból tudod megrendelni, azokat ingyenesen GLS futárszolgálattal juttatjuk el hozzád.

Hasonló cikkek

Yandiya - okos otthon

Yandiya infrapanelek és okos otthonok: a jövő fűtési megoldása

Az okos otthonok térhódítása egyre nagyobb méreteket ölt világszerte, és nem kivétel ez alól Magyarország sem. Az intelligens otthonok koncepciója nemcsak a kényelem és a biztonság növelését szolgálja, hanem az energiahatékonyságot is előtérbe helyezi. Ebben a kontextusban a Yandiya infrapanelek ideális megoldást kínálnak, mivel tökéletesen integrálhatóak az okos otthon rendszerekbe,

Tovább olvasom »

Konvekciós vs. infrapaneles fűtésrendszer

Amikor új fűtésrendszerre van szükségünk, akkor az első dolog, amit át kell gondolnunk, hogy melyik a számunkra leghatékonyabb megoldás. Sokféle lehetőség közül válogathatunk, de vajon a régi vagy az újabb technológiákkal nyerünk hosszútávon? Ebben a cikkünkben az infrapaneleket hasonlítjuk össze a konvekciós fűtésrendszerekkel.

Tovább olvasom »
hu_HUMagyar

Készülj fel a hideg hónapokra!

15% kedvezmény

infrapanelekre, 200.000 Ft értékű vásárlás felett!

A kedvezmény csak infrapanelekre érvényes és más kedvezménnyel, vagy csomaggal nem vonható össze!

Az akció a készlet erejéig, vagy visszavonásig tart!

Yandiya Infrapanel Akció