Egyetlen helyiséget szeretnél fűteni? Az infrapanellel ez lehetséges

Nagyon gyakran fordul elő, hogy valamilyen okból olyan fűtési megoldást keresünk, ami a fennálló fűtésrendszerünk kiegészítésére szolgál. A jó hír az, hogy az infrapanel mind fő fűtésrendszerként, mind kiegészítő fűtésként tökéletesen megállja a helyét.

De miért akarnánk külön fűtést egy-egy helyiségbe? Ilyen ok lehet, ha például egy helyiségben egészen egyszerűen nem fér el a fűtőtest, vagy akkor is, ha ritkán használt helyiségekeinket nem akarjuk folyamatosan fűteni.

De lehet ennek ellenkezője is igaz, amikor egy helyiségben – pl. gyerekszobában vagy hálószobában – szeretnénk az átlaghőmérsékletnél magasabb szintet elérni. Sokszor áll fenn ugyanis az a helyzet, hogy egy-egy helyiség funkciója megváltozik, például egy kisgyermek születése miatt. Ha az ő szobájában korábban alig-alig jártunk, akkor előfordulhat, hogy ennek megfelelően alakítottuk ki a fűtési kapacitást is.

Ilyenkor csak annyi plusz teljesítmény szükséges, hogy a már valamennyire felmelegített szoba hőmérsékletére ráemeljünk néhány fokot. A teljesítmény megválasztásakor azonban sokan a főfűtéshez szükséges teljesítményt választják, mert ha bármi probléma van a főfűtéssel, vagy akár a kiegészítő fűtésünk takarékosabb megoldás, akkor lehet ehhez nyúlni. Az infrapanelre fokozottan igaz, hogy jóval hatékonyabbak, mint a hagyományosan leterjedt fűtési megoldások.

Az infrapanel a felhasznált energia 98%-át hasznosítja – ez a hagyományos fűtésrendszereknél kb. 60% -, így biztos lehetsz benne, hogy szinte semmi nem megy kárba. Ezen kívül még az is fontos tényező, hogy a panelek által kibocsátott infrasugarak nem a levegőt, hanem a helyiségben lévő tárgyakat és a falakat melegítik. Ezáltal alacsonyabb hőmérsékleten is kellemesebb hőérzetet biztosítanak.

Ráadásul a hőeloszlás is egyenletesebb lesz. Mit jelent ez a gyakorlatban? A meleg levegő felfelé száll, így a levegő melegítésén alapuló fűtésrendszerekkel nagyrészt a plafont melegítjük. Annak ellenére van ez így, hogy nekünk pont, hogy a padló közelében lenne rá szükségünk. A nagy belmagasságú helyiségekre ez fokozottan igaz. A galérián meg lehet sülni, lent pedig jégkockára fagysz a kanapén. Infrapanel segítségével ez mind kiküszöbölhető.

Szó esett már arról, hogy sok helyiségben nincs hely arra, hogy egy fűtőtestet elhelyezzünk. Talán nem is gondolnád, hogy az infrapaneleket akár a mennyezetre is szerelheted. Sőt, javasoljuk is, mivel így biztosítható a legegyszerűbben, hogy semmi se álljon az infrasugarak útjába. Az esztétikus, letisztult dizájnnak köszönhetően bármilyen enteriőrbe beilleszthető, egyáltalán nem csúnyítja el majd az összképet.

Ha szeretnél többet tudni az infrapanelekről, ajánljuk figyelmedbe a blogunk további cikkeit. De természetesen szakértőink is szívesen állnak rendelkezésedre elérhetőségeinken. Termékeinket webshopunkon keresztül tudod megrendelni, és ingyenesen, futárszolgálattal juttatjuk el otthonodba.

Hasonló cikkek

Mennyezetre infrapanel

A mennyezetre szerelt infrapanel előnyei

A felszerelési mód alapján kétféle infrapanelt különböztetünk meg: a falra és a mennyezetre szerelt infrapanel. Az általunk forgalmazott infrapanelek mindkét rögzítési módra alkalmasak. Most a plafonon történő elhelyezés előnyeit szeretnénk bemutatni.

Tovább olvasom »

Infrapanelt telepítenék, mire számíthatok?

Nagyon nehéz belevágni a fűtéskorszerűsítésbe, mert attól rettegünk, hogy egy vagyonba fog kerülni, ráadásul az egész lakást fel kell túrni miatta. Ez az igazság, vagy vajon csak egy tévhit? Lássuk, hogy mi a helyzet akkor, ha infrapaneles fűtésre váltasz!

Tovább olvasom »
yandiya tükör

Az infrapanelek világának feltárása: Miért érdemes a Yandiya infrapanelt választani otthonába?

Az infrapanelek egyre népszerűbbek az energiahatékony fűtési megoldásokat kereső háztulajdonosok körében. A Yandiya infrapanelek nemcsak modern és esztétikus megjelenést kínálnak, hanem innovatív technológiájuk révén gazdaságos és környezetbarát fűtési megoldást nyújtanak. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan működnek az infrapanelek, milyen előnyeik vannak, és miért a Yandiya az egyik legjobb választás a

Tovább olvasom »
hu_HUMagyar

Készülj fel a hideg hónapokra!

15% kedvezmény

infrapanelekre, 200.000 Ft értékű vásárlás felett!

A kedvezmény csak infrapanelekre érvényes és más kedvezménnyel, vagy csomaggal nem vonható össze!

Az akció a készlet erejéig, vagy visszavonásig tart!

Yandiya Infrapanel Akció